bet at home 468x60
Ki lesz a következő Bourne?
A Universal stúdió szívesen készítene egy újabb Bourne filmet, de még nem tudni, hogy kivel.
HIRDETÉS
A Universal stúdió már nagyon gyúr a következő Bourne-filmre, hiszen a világsikert aratott trilógia csaknem egymilliárd dolláros összbevételt ért el. Az újabb sikernek két kulcsa van: a főszereplő Matt Damon és Paul Greengrass rendező. A baj csak az, hogy egyikük sem lelkesedik a negyedik részért.



„Szerintem Bourne karaktere van annyira összetett, hogy egy másik színész is a maximumot tudja kihozni belőle, például Russell Crowe vagy Denzel Washington” - vélekedik Matt Damon. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ha megint Greengrass lenne a rendező, vállalna-e még egy részt, határozott igennel felel. „Paul és én nagyon összeszoktunk a második és harmadik rész készítése közben, ha van ötlete, miről szóljon a folytatás, benne vagyok.”

Greengrass azonban szkeptikus. „Kiszálltam a Bourne-projektből, mert nem tudom, milyen irányba lehetne elvinni a történetet. Úgy érzem, már mindent elmondtam, és mivel két év alatt semmi új nem jutott eszembe, más filmeken töröm a fejemet.” – nyilatkozott a rendező.

Természetesen az is felmerült, hogy az előzményeket elmesélő folytatást, azaz prequelt készítenének, de ehhez megint csak Damon és Greengrass kellene.

Sebaj, amíg eldöntik, pontosan mit szeretnének, újabb közös filmjüket várhatjuk a mozikban. A Zöld zóna című thrillerben Damon tömegpusztító fegyverek után kutat Irakban, ám helyettük fondorlatos összeesküvésre bukkan.
Kapcsolódó cikkek
» Jöhetnek a Bourne játékok 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SZAVAZÁS
Az alábbiak közül melyik mobilt választanád?
Samsung Galaxy S
iPhone 4
Nokia N8
Sony Ericsson Xperia X10
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Partnereink:
Sony Ericsson Portál