Nem is olyan régen kezdődött a történet – pontosabban 1997-ben. Ekkor jelent meg a Rockstar Games munkáját dicsérő Grand Theft Auto sorozat első epizódja.
A mai szemmel gyengécske, felülnézetes kameraperspektívából irányítható akciójáték igazi vonzereje akkoriban abból fakadt, hogy a készítők által megalkotott képzeletbeli városban számos olyan dolgot tehettünk, amelyet a valós életben soha. A folytatás és a kiegészítő csomagok nem igazán hoztak forradalmi változásokat egészen a harmadik rész megjelenéséig.
Ekkor ugyanis a cselekmény már egy interaktív elemekkel megtöltött, háromdimenziós világba költözött át, és – köszönhetően a PlayStation 2 képességeinek – merőben más játékélménnyel szolgált, mint elődei. Majd érkezett a GTA: Vice City, GTA: San Andreas, és végül alig több mint egy hete megjelent a GTA IV PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. Utóbbi két, következő generációs konzol ismét minőségi ugrást tett lehetővé, hiszen mind grafikai tudásukban, mind számítástechnikai kapacitásukban messze meghaladják elődeiket.
Így a készítők is messzebbre merészkedhettek, maga a játék pedig nemcsak sokkal szebb, de komplexebb és élethűbb is lett. Az eseményekbe akkor kapcsolódhatunk be, amikor az illegálisan, hajóval érkező Nico Bellic unokatestvére hívására az amerikai álom reményében megérkezik Liberty Citybe. Itt rá kell döbbennie, hogy a beígért sportkocsiknak, jakuzzinak, hatalmas háznak és sok csinos nőnek nyoma sincs. Unokatestvére egy csóró balek, aki Nico segítségével szeretné megoldani felhalmozott problémáit. Játékosként ránk hárul tehát a feladat, hogy a szerb veterán bőrébe bújva kapcsolatokat építsünk ki, munkát találjunk, és beindítsuk életünket egy számunkra teljesen ismeretlen városban.
Az elődökhöz hasonlóan persze tölthetjük azzal is az időt, hogy autókat kötünk el, rendőrök elől menekülünk, vagy éppen porrá zúzzuk a várost egy szemetes autóval, de – a nem lineáris történetnek hála – a fő csapásvonalat követve remekül fogunk szórakozni. Ráadásul maga Liberty City is él és lélegzik. A New Yorkhoz hasonlítható metropolisban minden úgy zajlik, ahogyan a való életben: esik az eső, aztán kisüt a nap, nagy a forgalom, felszállhatunk vonatra, vagy leinthetünk egy taxit, mehetünk étterembe, de választhatjuk a gyorsbüfét is. A játékban első ízben szerepet kapó mobiltelefon segítségével felhívhatjuk ismerőseinket, és munkát is kereshetünk. A játék tehát ismét egyedi és nagy fejlődés, a siker pedig ennek megfelelően nem maradt el. Sőt jócskán túlteljesítette az elvárásokat.
A nemrég még rekordként emlegetett 300 millió dolláros Halo 3 bevételt elhomályosítva a GTA IV már az első héten 6 millió példányban lelt gazdára, és ezzel 500 millió dollárt hozott a készítők konyhájára. Ez messze meghaladja napjaink mozisikereinek bevételét – a kasszasikerként emlegetett Vasember például csupán 200 milliót termelt az első öt napban. Videojátékosok számára tehát a GTA IV beszerzése kötelező, mindenki másnak pedig erősen ajánljuk a próbakört.