Végre újabb ASUS PNA-t sikerült megkaparintanunk. Az R300-as a gyártó R-sorozatának legkisebb változata, de mérete ellenére igen hasznos útitárs.
HIRDETÉS
Funkcionalitásban cseppet sem marad el nagyobb testvéreitől (R600, R700). Mérete azok alatt van mind a fizikai megjelenés, mind a kijelző tekintetében (3,5 col), de még így is könnyedén kezelhető szabadkézzel. A Windows E 5.0-s verzióját egy 400 MHz-es Samsung processzor vezérli, és természetesen az iGO navigációs szoftverével, illetve a beépített GPS-vevővel közösen végzi a helymeghatározást (8.0-s verzió). A belső memória microSD-kártyával bővíthető akár 4 gigányi mérethatárig. Erre jócskán rakhatunk képeket, zenéket, videókat is, mivel az R300 alkalmas ezek mindegyikének lejátszására, megjelenítésére.
A másik navigációs ASUS újdonság az R700 személyében szintén nálunk járt – mondhatni bátyként.
A szokásos PNA-funkciókon kívül a készülék FM-transmitterrel és TMC-vevővel is fel van szerelve. Előbbi segítségével PNA-képes telefonunk képes a navigáció vagy akár az MP3-lejátszó hangját három-négy méteres körzetben sugározni, így miután autórádiónkat ráhangoltuk a megfelelő frekvenciára, megspórolhatjuk a kihangosító használatát. Utóbbi pedig lassan végre hazánkban is gyakorlati hasznot jelent, mivel óvatos becslések szerint még ebben az évben bevezetik a jelenleg tesztüzemben futó szolgáltatást. Az R700 bruttó ára várhatóan 100000 forint körül alakul.