Néhány tipp a GPS navigációs készülékek igen széles kínálatából.
HIRDETÉS
Becker Traffic Assist Z107 Ez a típus kizárólag decemberben érhető el – limitált kiadásban. Ha nem kívánunk szoftver nélküli megoldást választani, akkor a Z107 talán az egyik legjobb ár/érték arányú eszköz, amit a fa alá tehetünk. Ugyanis a Media Markt üzletekben 40 ezer forint alatti áron érhető el – ami az iGo alapú navigációt és térképadatbázist, valamint az integrált TMC vevőt tekintve igen kedvezőnek mondható egy prémium kategóriás GPS-ért.
A Z107-es itthon kizárólag az említett üzletláncnál vásárolható meg, azonban alig pár darab ezressel drágában máshol is beszerezhető a szinte teljesen azonos képességű és megjelenésű 108-as változat, amely mindössze kibővített POI adatbázisával tud többet.
Garmin Nüvi 255W A Nüvi család egyik legkisebb tagja. Ez kedvező árat, viszont egyúttal a TMC vevő hiányát is jelenti. Előbbi örvendetes, utóbbinak a fogadására pedig fel van készítve a készülék, vagyis a külön megvásárolható GTM25 vevővel már ez a hiányosság is kiküszöbölhető. A nüvi 255W előre feltöltött, teljes Európát lefedő City Navigator NT utcaszintű térképet, valamint Magyarország SD kártyát tartalmaz. A térképadatokat a NAVTEQ szolgáltatja, az ajándékként a készülékhez járó NaviGuide Magyarország SD kártya alapanyagát a TOPMAP Kft. biztosítja.
Garmin Nüvi 1390T Ez a modell már a termékcsalád legkomolyabb tagja, s mint ilyennek már a külleme is figyelemre méltó, hiszen roppant vékony készülékház mellett 11 centis képernyőt biztosít a navigáláshoz. Emellett persze az extrák sokasága is értelemszerű: természetesen itt már alapfelszereltség az integrált TMC vevő, de akár teljes értékű kihangosítóként is üzemelhet ez a típus; hisz Bluetooth kommunikációs portot, valamint belső hangszórót és mikrofont ugyancsak magáénak tudhat. De tartalmaz még valuta konvertert, képnézegetőt és üzemanyag-takarékos (ecoRoute) útvonalterv funkciót is.
TomTom XL IQ Routes Europe Traffic Annak ellenére, hogy nem a cég csúcsmodellje, ez a modell megfelelő árfekvés mellett kínál korrekt funkciókat és tartozékokat. Ilyen például a teljesen összecsukható (vagyis akár egy táskába is könnyen elrakható) Easyport tartóegység, az USB-s autós töltő, vagy éppen a TMC forgalmi jelvevő, amelyet ez esetben nem szükséges külön megvenni, mert része az alapcsomagnak. A készülék emellett forgalmi sávjelzést is biztosít, hogy semmiképp ne szalassza el a felhasználó a kérdéses lefordulót.
TomTom GO 930 Traffic A TomTom cég talán legimpozánsabb darabja. Nem egy olcsóság, de képességei és felszereltsége sem mindennapiak. Amellett, hogy itt is alaptartozék a TMC vevő, van még Bluetooth alapú telefon-kihangosító funkció is, a biztonságosabb vezetési élményért, illetve ez a modell is figyeli a sávok helyes követését. A tartozékok közt pedig olyan finomságokra is rákadunk a prémium felszereltségű és küllemű modell dobozában, mint az asztali dokkoló (az autós tartó mellett), illetve a Bluetooth távirányító.