Körképünkben alaposan körbejárjuk a GPS navigációs eszközöket, és segítünk a választásban.
HIRDETÉS
A nyár hátralévő részében sokan indulnak még autóval nyaralni. Kapóra jöhet tehát egy jól használható navigációs készülék sokak számára. Igen ám, de a kínálattal Dunát lehet rekeszteni és sajnos a gyakorlat sokszor egészen mást képest fest, mint az áruházak relkámszövegei.
Készítettünk tehát egy ismertetőt. Cikkünkből megismerhetik az aktuális PNA készülékeken futó szoftvereket, térképadatbázisokat, illetve azok használhatóságát. Kalandra fel!
A navigációs készülékekre is érvényes az, ami általában a műszaki cikkeket jellemzi: minél drágább, annál fejlettebb. Persze ez még nem azt jelenti, hogy egy több százezer forintos PNA jobban használható, mint az olcsóbb változatok. A bruttó ötven és százezer forint közötti árkategóriában is találhatunk "gyöngyszemeket", ráadásul a helyesen kiválasztott szoftver és térkép adatbázis egy adott ország esetében perdöntő lehet. Ha például egy gyenge lefedettségű adatbázissal próbálkozunk, könnyen megeshet, hogy utca helyén zsákutcát találunk, esetleg a PNA által jelzett utca idő közben megszűnt, vagy egyirányú lett. Jó példa erre, amikor az egyik nálunk vendégeskedő tesztkészülék rövidítés gyanánt egy lépcsőn szeretett volna levinni bennünket. A dologgal nem is lett volna különösebb probléma, ha a program beállításaiban előzőleg nem az autót adjuk meg közlekedési eszköznek. Az ilyen és ehhez hasonló malőrök elkerülése érdekében mindig nagyon ügyeljünk rá, hogy az adott ország térképlefedettsége magas, a térképadatok pedig minél frissebbek legyenek.
A PNA (Personal Navigation Assistant) Az elmúlt évek alatt hatalmas fejlődésen mentek keresztül a PNA-k. A néhány éve még luxuscikként és profi munkaeszközként számon tartott készülékek népszerűsége egyenes arányban növekszik áruk csökkenésével. Napjainkban szinte minden második személygépkocsiban megtalálható valamilyen navigációs eszköz. Az aktuális készülékeknél a TMC funkció már alapkövetelmény, nagy érintőképernyővel és multimédia funkciókkal (MP3 lejátszás, képnézegető, Bluetooth-kihangosító) karöltve. A térképek memóriakártyán, merevlemezen, esetleg a készülék nagy belső flash memóriáján terpeszkednek, és igény szerint bővíthetők, illetve frissíthetők.
A PNA készülékek használhatósága és a kényelmi funkcióik kialakítása - az esetek többségében - kiváló, egyetlen hátránynak csupán azt említhetnénk, hogy egy pluszeszköznek is helyet kell szorítanunk minden egyes utazáskor. A nálunk járt tesztkészülék jól bizonyítják: legyen szó kevés vagy sok pénzről, autós vagy motoros közlekedésről, apró vagy nagy eszközről, a kínálatban mindenki talál igényeinek és pénztárcájának megfelelő darabot.
Kényelmi funkciók Egyre több navigációs eszköz támogatja a dinamikus útvonaltervezést a TMC (Traffic Message Chanell) funkció használatával. Az UKW hullámsávon érkező közlekedési információk vételére és feldolgozására alkalmas készülékek útvonaltervezéskor figyelembe veszik a forgalmi helyzetet és ennek megfelelően tervezik az útvonalat. Gondoljunk csak bele, mennyi időt takaríthatunk meg, ha reggel egy nagy baleset miatt kialakult dugót elkerülve, alternatív úton közelítjük meg munkahelyünket.
Az FM transzmitter szintén igen praktikus: segítségével a PNA képes a navigáció, a beépített zene- és videólejátszó vagy akár egy csatlakoztatott mobiltelefon hangját három-négy méteres körzetben sugározni, így miután autórádiónkat ráhangoltuk a megfelelő frekvenciára, megspórolhatjuk a kihangosító használatát.
Ha PNA-nk rendelkezik Bluetooth kapcsolódási lehetőséggel, akkor az autós kihangosítót elfelejthetjük. Párosítás után a mobiltelefonunkra beérkező hívásainkat a navigációs készüléken egyetlen gombnyomással felvehetjük vagy elutasíthatjuk, beszélgetéseinket a PNA kihangosítja, ráadásként a beépített telefonkönyv és tárcsázófelület segítségével hívásokat is kezdeményezhetünk anélkül, hogy telefonunkat kézbe kellene vennünk. Ez a funkció nagyban növeli a biztonságos vezetést.
Egyes PNA-k hang és videóbemenettel is rendelkeznek. A funkció kapóra jön, ha rendelkezünk például egy hordozható DVD lejátszóval, vagy esetleg tolatókamerával akarjuk felszerelni gépkocsinkat.
Térkép szolgáltatók és adatbázisok A hazánkban megvásárolható PNA készülékek alapvetően három térképszolgáltató adatbázisát alkalmazzák. A dolog pikantériája, hogy egyikük sem független. Mindhárman neves készülék- vagy szoftvergyártó tulajdonába tartoznak: a 2000-ben alapított, belga-holland TeleAtlast a TomTom, az 1985-ben alapított, amerikai NAVTEQ-et a Nokia, míg a 2002-ben alapított, magyar TopMap Kft.-t jelenleg a Nav N Go birtokolja. Hazánk szempontjából vitathatatlanul utóbbi nyújtja a legnaprakészebb és legrészletesebb térképadatokat, közel 100% lefedettséggel. Ez röviden és tömören azt jelenti, hogy aki aktuális Magyarország adatbázist szeretne, annak azt a TopMap Kft.-től kell beszereznie. Az iGo esetében ezt természetesen - tulajdonosként - nem jelenthet problémát, és a Garmin is ezt a megoldást alkalmazza aktuális készülékeinél. A többiek a hazánk szempontjából helyenként hiányos, kisebb lefedettségű és néha problémás TeleAtlas vagy NAVTEQ bázisból gazdálkodnak. Könnyű tehát kitalálni, hogy ha a navigációs készülékünket itthon fogjuk a legtöbbet használni, akkor egy iGo vagy Garmin alapú készülék lehet a legjobb választás. Azok számára viszont, akik főleg Nyugat Európában fognak túrázni, bármelyik adatbázis megfelelő lehet.