Két óriás összefog
Vajon mi fog abból kisülni, ha a világelső chipgyártó és mobilgyártó összefog?
HIRDETÉS
A Nokia és az Intel széleskörű, stratégiai, a mobil eszközökkel kapcsolatos technológiákra vonatkozó együttműködési megállapodást kötött. A két cég közleménye szerint a közös fejlesztések a mobil eszközök új korszakát fogják megnyitni. Olyan új, Intel chipen alapuló mobil eszközöket akarnak fejleszteni, amely a számítógépek teljesítményét kombinálják a szélessávú mobilinternet-eléréssel. Egy új mobil platform van tehát születőben, amely túlmutat a jelenlegi okostelefonokon, notebookokon és netbookokon. A zsebméretű eszközök a cégek ígérete szerint hihetetlen alkalmazásokat és folyamatos internet kapcsolatot fognak a felhasználóknak nyújtani, valamint a design és a kijelzők terén is új megoldásokat fognak felvonultatni.



Az Intel korábban már próbálkozott egy új mobil eszköz kifejlesztésével: a cég kitalálta a MID (Mobile Internet Device) kategóriát.


Az együttműködés keretében az Intel licenszeli a Nokia HSPA/3G modem technológiáját, így a chipgyártó teljes körű vezetéknélküli megoldásokat fog tudni kínálni. A cégek nyílt forrású szoftverfejlesztés terén is együtt fognak működni, ez az Intel Linux-alapú Moblin operációs rendszerét, illetve a Nokia szintén Linux-alapú, Maemo névre hallgató operációs rendszerét érinti.
Kapcsolódó cikkek
» Jobb lesz a Nokia 5800 kezelhetősége? » Tizedére esett a Nokia nyeresége
» Nokia 6216 classic NFC technológiával » Olcsóbbak lesznek a Nokia mobilok
» Újabb finn üzleti mobil » Gerilla akciókkal erősít a Nokia
» Kérdezzen, a Nokia válaszol! » Sikeresek az olcsó okostelefonok
» Nokia 7070 Prism » Újabb Eseries modellek
» Zöld Zóna a Nokiától » Nokia alkalmazás indiai farmereknek
» Mobilizálja az emailt a Nokia » Pofátlanság a köbön
» Olcsó mobil a népnek » Stílus és elegancia fillérekért
» A Nokiát is lenyomja az iPhone! » Új vezetőkkel fejleszt a Nokia
» Megegyezett a Nokia az oroszokkal » Áramütés Nokia töltőtől?
» A Nokiának mégsem kell az Android! » Vége a Symbiannak?
» Mobilról szól a zene » Így darálják a mobilokat
» Kánaán az üzleti felhasználók számára! » Az első hazai Nokia mintabolt
» Zenés mobilt mindenkinek! » Új Nokia navigator
» 8 megapixel a Nokiánál is » Megérkezett az érintős Nokia!
» Nokia Comes With Music » N85: ismét egy N-szériás
» Nokia Maps 2.0 » A tökéletes üzlettárs
» Az Apple kikosarazta az Intelt » Januárban újabb atomrobbantás
» Padlón a technológiai ipar » Mi az a Moblin?
» 3D-s internet és ellenérv kereső » Jön a Moblin 2
» Új Intel processzorok » Nokia N82
» Videózzunk mobillal » Újabb klasszikusok
» Félmilliárd mobil Komáromból » Nokia 5630 XpressMusic
» Összefog a Skype és a Nokia » Májusban nyit az Ovi
» Túl az egymillión » Ilyen Nokia még nem volt
» Navigációs körkép » Nokia 500
» Őrségváltás » Digitális toll
» Szénszálas 8800 » Új Intel kutató központ Európában
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SZAVAZÁS
Milyen eszközön szoktál zenét hallgatni?
Általában csak auórádión.
Mobiltelefonon.
MP3 lejátszón.
Mobiltelefonon és MP3 lejátszón is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Partnereink:
Sony Ericsson Portál