bet at home 468x60
Palm Pre teszt
Termék neve: Plam Pre
Leírás: Érintős mobil Web OS operációs rendszerrel.
Gyártó: Palm
Ár: 150000 Ft
HIRDETÉS
A Palm egykori tündöklését reméli visszakapni teljesen új alapokra helyezett készülékétől – lássuk valóban képese lehet-e a Pre elhozni az áttörést.
webOS
Már a korábbi Treo 750-es készüléknél is megmutatkozott, hogy a Palm egészen jól optimalizálja a rendszereit, hiszen azon a modellen igen példásan futott a nem éppen túl felhasználóbarát Microsoft Windows Mobile 5.0-ás verziója is. Ezúttal azonban a Palm még hangsúlyosabb lépést tett és egy teljesen új rendszert fejlesztett a Prenek. A webOS névre keresztelt saját fejlesztésű operációs rendszer volt az egyik leginkább várt momentuma az újdonságnak. Maga a Linux alapú új rendszer meglehetősen jóra sikeredett. Ha nem is annyira logikus minden pontja elsőre, könnyen megtanulható és a szükséges rutin megszerzése után már nagyon gördülékenyen kezelhető a felület; látszik, hogy egy valóban végiggondolt, kipróbált és nagy odafigyeléssel lefejlesztett rendszerről van szó, amely azonban teljesen más, mint az eddigiek. Az egyetlen gyengesége, hogy csak úgymond „bemelegedés” után válik kellően gyorssá, az egyes szoftverek elindításakor sokszor hosszú másodpercek telnek el, mire történik valami. Azonban ha már elindult az adott alkalmazás, akkor zökkenőmentesen és igen tempósan fut. Mivel pedig egy multitaskingot lehetővé tevő keretrendszerről van szó, ez akár több program egyidejű futásakor is így marad, és ez mindenképp örvendetes. A menüfelület nem csak kellően dinamikus, de szép is: élénk felületek, akadozásmentes mozgások és animációk, meg persze jól megrajzolt ikonok köszönnek vissza mindenütt, a 320x480 pixeles felbontású, 3,1”-os méretű, napfényben is egészen jól olvasható, borotvaéles kijelzőn.



A készenléti alapmenüt 5 ikon képviseli, amelyek vagy látszanak mindenütt, vagy alulról előhúzhatók. Ezen ikonok a tárcsázó, a névjegyzék, az e-mail, a naptár, valamint a főmenü. Utóbbi háromoldalas kialakítást kapott, amely természetesen (vízszintesen) lapozható, fel-le görgethető és szabadon variálható is.

Multitasking
A multitasking kezelése ugyancsak remekül ki lett találva, itt jut szerephez a kijelző alatti rész és az annak közepén elhelyezkedő főgomb. Ez utóbbit benyomva az éppen nyitott program a kijelző közepére kerül, egy sorba a többi megnyitott alkalmazással, amelyek között szabadon lapozgathatunk. Az egyes programok egyetlen érintésre megnyithatók, illetve a képernyő teteje felé lökéssel bezárhatók. A gomb melletti részek érintésérzékenyek és akkor jutnak szerephez, ha például egy alkalmazás egyik almenüjéből ki akarunk lépni egy korábbi menübe. A visszafelé lépkedéshez a bal, míg az előrefele lépéshez jobbra kell húznunk az ujjunkat ezen a sávon, ahol apró fénypöttyök kigyulladása is jelzi a történéseket.



Maguk az alkalmazások egyébként elég szerteágazóak, megtalálható alapvetően szinte minden a készülékben, ami csak kellhet egy mobiltelefonba manapság – egyetlen szomorú kivétel a csak megtekintésre használható Doc View. Ezúttal különösen érthetetlen számomra a trend, melyhez a Pre is csatlakozott: mostanában már nem garancia egy QWERTY gombsor az Office dokumentumok szerkeszthetőségére. Ez így még talán rendben is lenne, hiszen egymást érik az egyre olcsóbb és olcsóbb alapmobilok, amelyeken már szintén találunk teljes gombozást, azonban jelen esetben egy igen drága és akár üzleti készüléknek is tekinthető telefonról van szó!

<< Előző
1234
Következő >>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SZAVAZÁS
Az alábbiak közül melyik mobilt választanád?
Samsung Galaxy S
iPhone 4
Nokia N8
Sony Ericsson Xperia X10
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Partnereink:
Sony Ericsson Portál