Sikeres évet zárt a mobilnet
Decemberben az egy évvel korábbi 494 ezer és a novemberi 865 ezer után 933 ezerre emelkedett a három magyarországi szolgáltató mobilinternet-előfizetéseinek száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív (az utolsó három hónapban használt) kártyák száma decemberben 666 ezerről 715 ezerre nőtt. Ez az érték egy évvel korábban 415 ezer volt, így a mobilinternet-szolgáltatást aktívan használók száma több mint 70 százalékkal nőtt 2009-ben, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által közzétett mobilinternet-gyorsjelentésből.
HIRDETÉS
A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint decemberben a felhasználók mintegy 1 millió 110 ezer GB adatot forgalmaztak, közel 93 ezerrel többet, mint az előző hónapban. Az adatforgalom egy év alatt az aktív felhasználók számának növekedéséhez hasonlóan, szintén 70 százalékkal nőtt. Az összes előfizetőt tekintve a T-Mobile piaci részesedése a novemberi 46,39 százalékról 45,93 százalékra, a Vodafoné pedig 25,57 százalékról 24,72 százalékra csökkent, míg a Pannoné 28,04 százalékról 29,35 százalékra emelkedett.

A forgalmazásban résztvevő előfizetések alapján a Pannon részesedése a novemberi 25,04 százalékról 25,32 százalékra, a Vodafoné pedig 26,08 százalékról 26,11 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile részesedése 48,89 százalékról 48,57 százalékra csökkent. 12 hónappal korábban a T-Mobile piaci részesedése 53,21 százalékos, a Pannoné 24,57 százalékos, a Vodafoné pedig 22,22 százalékos volt a forgalmat bonyolító előfizetések alapján. A forgalmazásban résztvevő előfizetések alapján számított egy előfizetőre jutó átlagos adatforgalom a novemberi 1,53 GB-ról decemberben 1,55 GB-ra emelkedett. Ez az érték éves szinten alig változott, ugyanakkor jelentősen csökkent a különbség a három szolgáltató előfizetőinek átlaga között. Az egy előfizetőre jutó adatforgalom decemberben a Pannon esetében 1,45 GB-ról 1,61 GB-ra nőtt, a Vodafonnál 1,79 GB-ról 1,72 GB-ra csökkent, a T-Mobile-nál pedig maradt a novemberi 1,43 GB-os szinten. Egy évvel korábban az egy előfizetőre jutó adatforgalom a három szolgáltatónál 1 és 2,97 GB között alakult.

Az adatforgalom alapján a T-Mobile piaci része az egy hónappal korábbi 45,78 százalékról 44,71 százalékra, a Vodafoné pedig 30,49 százalékról 29,01 százalékra csökkent, míg a Pannoné 23,73 százalékról 26,27 százalékra emelkedett. Decemberben a T-Mobile ügyfelei a novemberi 466 ezer GB után 496 ezer GB adatot forgalmaztak, a Pannon ügyfeleinek forgalma a 241 ezer GB-ról 292 ezer GB-ra, a Vodafone ügyfeleinek forgalma pedig 310 ezer GB-ról 322 ezer GB-ra nőtt. 2008 decemberében a havi adatforgalom a T-Mobile hálózatában 221 ezer GB, a Pannonnál 157 ezer GB, a Vodafonnál pedig 273 ezer GB volt és akkor a teljes mobilinternetes adatforgalomból a T-Mobile ügyfelei 33,92 százalékkal, a Pannon előfizetői 24,07 százalékkal, a Vodafone ügyfelei pedig 42,02 százalékkal részesedtek.

Az NHH által havonta publikált jelentés képet ad a három szolgáltató mobilinternet-lefedettségéről is, mind százalékosan, mind pedig térképeken bemutatva a kül- és beltéri lefedettséget. A szolgáltatók általános szerződési feltételeiben (ÁSzF) szereplő, eltérő garantált le- és feltöltési sebességek alapján készült lefedettségi térképek az NHH honlapján (www.nhh.hu) érhetőek el.
Kapcsolódó cikkek
» Továbbra is népszerű a mobilnet » Mobilnet: megugrott az adatforgalom
» Februárban stagnált a hazai mobilpiac » Lassult a digitális tévé térnyerése
» Tovább hódít a digitális TV » Nem zuhan tovább a mobilpiac?
» Továbbra is népszerű a mobilnet » Köddé vált 79 ezer ügyfél
» Lejtmenetben a mobilpiac » Rekordnövekedés a mobilinternet-piacon
» Több előfizetés, csökkenő forgalom » Sokkoló mobil-net számla?
» Nem csökken a mobilinternet lendülete » Hódít a mobilinternet
» Többen mobilnetezünk, de kevesebbet » Tovább terjed a digitális tévézés
» 100 milliós bírság » NHH: februári mobilhelyzet
» Nagyon drága is lehet a mobilinternet » Nem lesz negyedik szolgáltató
» Egyre többen interneteznek szélessávon » Bővül a vezetékes szélessávú piac
» Vigyázat, roaming! » Újból bővült a magyar mobilpiac
» Emelt díjas SMS: szigorít az NHH » Másképp tárcsázunk jövőre
» Szabályozzák a mobilnet roamingot » 10 százalékkal több hazai internetező
» Két rádió egy frekvencián » Hova lett 350 ezer ügyfél?
» 5 napig kipróbálható a Pannon mobilnet » Robbanás előtt a mobilinternet
» Új Vodafone internetcsomagok » Pannon: csak az mobilinternet hasít
» Djuice újratöltve » T-Mobile: hasít a mobilinternet
» Feltöltőkártyás internet ballagásra » Invitel: albérlet mobilnettel
» Augusztusban hódított a mobilnet » Együtt olcsóbb
» 508 ezer mobilinternet előfizetés » Lejtőn a mobilpiac
» A mobilok gyorsíthatják a netet » Tarolni fog a mobilnet
» Márciusban nőtt a mobilnetezők száma » Új megoldásokkal kampányol a T-Mobile
» Mobilneteznek az okostelefon tulajok » Növeli a tempót a Vodafone
» Toshiba laptopok mobilnettel » Mobilnet 0 Ft-os túlforgalmazási díjjal!
» Újabb korlátlan mobilinternet akció » Kína legyőzte Amerikát
» Jól fogyott tavaly az előfizetés 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SZAVAZÁS
Milyen eszközön szoktál zenét hallgatni?
Általában csak auórádión.
Mobiltelefonon.
MP3 lejátszón.
Mobiltelefonon és MP3 lejátszón is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Partnereink:
Sony Ericsson Portál