Az elmúlt hetekben-hónapokban megannyi pletykát lehetett hallani afelől, hogy a tajvani gyártó mikor rukkol elő legújabb netbookjával, a sokak által várva várt Eee PC T101H-val. Egy biztos: a kora őszi debütálásra végülis nem került sor, most viszont minden jel arra mutat, hogy a januári CES kiállításon már ott lesz az új masina.
HIRDETÉS
Az új jövevény érdekessége, hogy a 10,2 colos képátlójú kijelzőt tartalmazó fedlap nem egyszerűen csak felhajtható, hanem egyben el is forgatható. Ez lesz egyébként az egyik első olyan netbook, melyben már nem a jó öreg Intel Atom N270-es processzor, hanem annak utódja teljesít szolgálatot. Az Intel Atom N450 gyakorlatilag minden tekintetben ráver az elődjére, hiszen nem csak gyorsabb lesz, hanem a fogyasztása és a hőtermelése is tovább mérséklődik.
Az 1024x600 pixeles felbontású érintőkijelzőn az opcionális DVB-T vevőnek köszönhetően akár TV-adások is nézhetőek lesznek, ezenkívül pedig 1 GB memória, egy 16 GB-os kapacitású SSD meghajtó, valamint GPS és UMTS modem is kerül a netbookba. A mindössze 1,3 kilogramm tömegű új Eee PC-n a Windows 7 tölti majd be az operációs rendszer szerepét, az árcédulán pedig felszereltségtől függően 650-700 eurós összeget olvashatunk majd.