A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot.
HIRDETÉS
Az NHH szerint a szolgáltató kötbér címén túl sokat kért azoktól az előfizetőktől, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket.
Az NHH Tanácsa még 2007-ben határozatban mondta ki a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát, azaz, hogy a vezetékes telefonpiacon a Magyar Telekom – valamint a többi jelentős piaci erejű szolgáltató – a határozott idejű kiskereskedelmi szolgáltatásainál csak olyan mértékű kötbért szabhat meg, amely az előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel arányos és indokolható.
Az NHH Tanácsa által lefolytatott hatósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a gyakorlatával a Magyar Telekom aránytalanul megnehezítette az előfizetők számára a szolgáltatóváltást, valamint a közvetítőszolgáltatók igénybevételét és ezzel korlátozta a piaci versenyt. A vizsgálat szerint a jogsértés ténylegesen több ezer, potenciálisan pedig többszázezer előfizetőt érinthetett.