Megfenyegették a Google-t
Áll a bál a Google és az olasz lapok között, az olasz versenyhivatal pedig fenyeget.
HIRDETÉS
Antonio Catricala, az olasz versenyhivatal vezetője felszólította a Google-t, hogy állapodjon meg azokkal az újságokkal, melyeknek az írásait megjelenteti a hírgyűjtő oldalán. "Úgy látom, hogy más országokban az amerikai cég hajlandó tárgyalni a kiadókkal, amiknek az anyagait használja. Remélem, hogy erre Olaszországban is sor kerül, mert ellenkező esetben súlyos büntetésre számíthatnak"- mondta Catriacala egy konferencián. A szervezet azt szeretné elérni, hogy az amerikai cég kezdjen tárgyalásokat azokkal az olasz újságokkal, melyeknek az anyagait a hírgyűjtő oldalán megjelenteti.

Az Olasz Újságíró Szövetség szerint a Google csak akkor jelentette meg keresője találatai között az olasz lapok weboldalaira mutató linkeket, ha az újságok hozzájárultak ahhoz, hogy elérhetőek legyenek az írásaik a cég hírgyűjtő oldalán keresztül. A Dél-Európai ország versenyhivatala néhány hete indított vizsgálatot indított az ügyben a Google olasz leányvállalata ellen, amit később az anyacég tevékenységére is kiterjesztett.

Az olasz lapok szerint azért sérti az érdekeiket, hogy a Google felhasználja online tartalmaikat a hírgyűjtő oldalán, így kevesebb felhasználó látogat el a honlapjaikra, és kisebb esélyük van hirdetéseket eladni. A versenyhivatal azt próbálja meg kideríteni, hogy a kialakult helyzet milyen hatással van a hirdetési piacra, írja a Reuters.

Forrás: ICTpress
Kapcsolódó cikkek
» Fellélegezhetnek a Google vezetők » Irány Stonehenge!
» Hardvergyártók a Google OS mögött » YouTube: vége a veszteségeknek!
» Jön fel a Bing » A Google felhasználók többet keresnek
» Új Google kereső » Új standard a telefonálás terén
» Google hirdetések mobilra » A Google buktatta le a rablókat
» Kínának nem tetszik a Google » Kína-Google: 1-0
» Magyar diadal a Google fotópályázatán » Lelassult a net Jackson halálhírétől
» A Yahoo az email-király » Zsarolta a Google az olasz lapokat?
» Krómozza az Explorert a Google » Az EU a Google mellé áll
» Energiatakarékosság a Google-lal » Felturbózott Google Mobile
» Könnyebb zenekeresés » Twitter, Microsoft és Google együttműködés
» Nem életképes a fizetős tartalom » A Google alapítók a legbefolyásosabbak
» Google: tűz van babám! » 15 millió dollár lotyózásért
» Jönnek a Google napelemek! » Monopoly a Google térképeken
» Lapozható újságok Andrioidra és iPhone-ra » A Google is odateszi magát
» Jogtalanul szkennel a Google? » Letölthető a Google titkos frissítője
» Webanalitikára oktat a Google » Új keresőfunkciókat mutat be a Google
» Közösségi oldal lesz a Google kereső? » A Google előre látja, hol tör ki járvány
» Rangsorold a keresési találatokat! » Ausztriában is támadják a Google-t
» Google, mint Big Brother » A Google sztori
» Google Chrome: Böngésző a Google-tól » Csillagok a Google Earth egén
» Magyarul is tud a Google Translate » Irány a mélység
» Ott a Google a Microsoft-nál » Vihart kavartak a Google Opelek
» 3D-s séta az Andrássy úton » Bringáról is fotóz Google
» Lefordítja az e-mailt » Két kereső, egy böngésző
» Ilyen lesz a jövő e-mailje? » BL érzés a Google keresőben
» Google malőr » Új Google keresési módszerek
» Kecskékkel nyír füvet a Google » Netbook: nem az Android a lényeg
» Tévéreklámban győzköd a Google » Mobiltelefon, mint csillagtérkép
» Nem fotózhat a Google Görögországban » T-Mobile G1: iPhone gyilkos?
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
SZAVAZÁS
Milyen eszközön szoktál zenét hallgatni?
Általában csak auórádión.
Mobiltelefonon.
MP3 lejátszón.
Mobiltelefonon és MP3 lejátszón is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Partnereink:
Sony Ericsson Portál